Medvehagymás túrós béles

Az ormánsági hagyományos ételek között kutakodva akadtam a túrós bélesre. Ez tulajdonképpen egy kelt tészta töltelékkel, ebben az esetben túróval. De el lehet készíteni például lekvárral is. A béles régóta hagyományos ételnek számított Magyarországon, már Misztótfalusi Kis Miklós 1698-ban kiadott szakácskönyvében is találhatunk béles recepteket. Kezdetben egyszerű tésztával készítették, később kelt tésztával. Ki lehet sütni kemencében, sütőben, de serpenyőben is. Egy XX. század eleji szakácskönyv receptjéből indultam ki, változtatva, hozzátéve, saját ízlésre formálva. 

Hozzávalók:
(8 zsemlenagyságú béles)

50 dkg liszt a tésztához és egy kevés a nyújtáshoz
4,5 dl tej
30 g élesztő
1 púpos teáskanál cukor
½ kávéskanál só
5 dkg teavaj
2 evőkanál natúr joghurt
150 g tehéntúró
150 g tejföl
2 teáskanál medvehagyma pesztó
feketebors

Fél kiló lisztet egy tálba öntünk. 1,5 dl tejet langyosra melegítünk (nem szabad, hogy túl meleg legyen). Ebbe belemorzsolunk 30 g élesztőt, hozzáadunk 1 púpos teáskanál cukrot, majd meleg helyre tesszük és lefedjük, amíg az élesztő felfut (kb. 15-20 perc). Ügylejünk arra, hogy az edény elég nagy legyen, mert az élesztő, ha felfut, a tejes keverék két-háromszorosára nő.  A lisztbe keverjünk bele ½ kávéskanál sót, tegyük hozzá az élesztőt és 3 dl langyos tejet, 5 dkg vajat és 2 evőkanál joghurtot. Az egészet jól dolgozzuk el és dagasszuk körülbelül fél órán át. Lefedve hagyjuk állni, jó fél órát. Közben készítsük el a tölteléket. A túrót keverjük el a tejföllel, adjuk hozzá a medvehagyma pesztót, egy csipet sót és egy közepes késhegynyi feketeborsot. Ha a tészta megkelt, hozzákezdhetünk a szaggatáshoz. Érdemes már bekapcsolni a sütőt, hogy mire elkészülünk a bélesekkel, már elő legyen melegítve. Én 180 °C fokos sütőben sütöm légkeveréses, elektromos sütővel. A tésztaszaggatáshoz vegyünk elő egy deszkát, akár vágódeszka is jó. Hintsük be liszttel. Készítsük oda a sütőpapírral bélelt tepsit, egy pohár langyos vizet, és egy kis tejfölt. A dagasztott tésztából szakítsunk ki egy nagyobb tojásnyi darabot, lisztezzük be, mert a tészta elég lágy. Nyújtsuk körülbelül fél centi vastagságú, kör alakúra. Tegyünk az egyik felére nagyjából egy-másfél evőkanál medvehagymás túrót, a másik felét fordítsuk rá. Vigyázzunk, hogy ne jöjjön ki a túró. A széleit nedves kézzel dolgozzuk el. Amikor tele van a tepsi, a bélesek tetejét kenjük meg tejföllel, hogy a sütésnél színt kapjanak. Ekkorra a sütő már felmelegedett, tegyük be a tepsit középre. Körülbelül 25 perc alatt készre sül a medvehagymás túrós bélesünk.

(Szerző: Vukman Szabolcs)