Nagyné Tóth Aranka - Méz

  • Sajó-völgye tájméz

 

1994-óta foglalkozunk  férjemmel a méhészettel. Eleinte csak hobby szinten pár családdal méhészkedtünk, az évek folyamán azonban az állományunk 250 méh-családra bővült.  A méhekkel való foglalkozás, a megnyugtató madárcsicsergés, a méhek zümmögése a tiszta levegő hamar a szívembe lopta magát. Így lassan a hobbyból „szerelem” lett. Soha nem tekintettem munkának a velük való foglalkozást. A telephelyem, a lakásunktól párszáz méterre található közel egy hektáron. A méhesbe sok levendulát, gyümölcsfát telepítettünk egyrészt a hűsítő árnyék, másrészt a termés miatt.
 
Vándorméhészet révén sokat vagyunk úton. Mint ahogyan a méhek szállnak virágról-virágra mi is úgy települünk egyik legelőről a másikra. Nagyon sok energiát emészt fel ez a fajta életmód én azonban kifejezetten élvezem. A nagyobb munkákat természetesen nem tudom egyedül elvégezni, szerencsére azonban lányaink örökölték a természet és méhek szeretetét így szívesen jönnek és segítenek amikor szükség van rájuk.
 
Az évente változó sokfajta méz /akác, repce, erdei, vegyes, napraforgó, hárs, selyemfű… stb./ mellett szerepel a palettánkon még propolisz-termékek forgalmazása, valamint viasz termelése. A jövőben nem titkolt szándékomban áll tovább- feldolgozni a mézet pl: mézeskalács, mézes-puszedli… stb. formában.
 
TERMELŐI SAJÓ-VÖLGYE TÁJMÉZ
A Sajó völgyében június elejétől július végéig nyíló vad, gyógy-és mezei virágok nektárjaiból készült méz. A felhagyott mezőgazdasági területek regenerálódásának eredményeképpen szinte érintetlen területről származó mindenféle permet és vegyszertől mentes natúr méz. Megtalálható benne a zsálya, hárs, levendula, kígyószisz, somkóró, kender, kapor, bálványfa, búzavirág, bogáncs. - azok az emberi szervezet számára hasznos összes jótékony tulajdonságaikkal együtt.
 
Rendkívül ritka, nehéz fáradságos munkával összegyűjtött méz úgy a méhek mind a méhész oldaláról tekintve. Összehasonlításképpen még pl.: akácból kaptáranként 10nap alatt képesek a méhek 15-35kg gyűjteni , ebből a fajta tájmézből 2 hónap alatt mindössze 0,5-1,5kg-ot, természetesen az időjárás függvényében. Viszonylag csekély hozama miatt nagy a ráfordított munka mennyisége. A kaptárakból a keretek elvétele után a fedett méhsejtek eltávolítása majd saválló pergetőben való kipergetés következik. A pergetőből lecsapolt mézet élelmiszer tárolására alkalmas hordókban helyezem el kiszerelésig.
 
Nem tévesztendő össze a vegyes virágmézzel, mely kultúrnövények nektárjait is hordozza magában. Pl.:napraforgó, retek, tök stb.
 
Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület által ellenőrzött termék.
 
További információ:
 
Nagyné Tóth Arank

3720 Sajókaza, Szent István út 38., 

Tel: 30-860-1046

arikaza@gmail.com