XXI. Fehértó Napja - 2022.09.17.

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Kardoskút Község Önkormányzatával közösen rendezi meg szeptember 17-én a XXI. Fehértó Napját. A cél ezúttal is az, hogy bemutassuk a Dél-Tiszántúl legjelentősebb szikes tavának táji, természeti értékeit.

A programok több helyszínen zajlanak: a Kardoskúti Madárvonulás Múzeumának udvarán, a Fehértó területén, valamint a Kardoskút-Sóstói Állattartó Telep melletti kilátó körül. (A rendezvény helyszíne a Kardoskutat Hódmezővásárhellyel összekötő 4418-as számú útról közelíthető meg.)

Az érdeklődők ezen a napon sok mindent megtudhatnak a szikes tó kialakulásának történetéről és megismerhetik különleges növényvilágát egy túra keretében.

Természetesen lehetőség nyílik a régi magyar állatfajták megismerésére is, a kilátónál felállított mobilkarámnál. Az Igazgatóság magyar szürke szarvasmarha, illetve cigája és racka juh állományt tart, melyek egyik törzstenyészete a Kardoskút-Sóstói Állattartó Telepen található. A szürkemarha-gulyát és a juhnyájakat kihajtjuk a közeli legelőkre.

Idén is lesz ragadozómadár- védelmi bemutató, a színpadon pedig egymást váltják majd a különböző kulturális csoportok.

Kézműves foglalkozások, népi játszótér és természetismereti foglalkoztató várja az érdeklődőket, akik a Nemzeti Parki Termék Védjeggyel ellátott, ízletes finomságokat is megkóstolhatják, illetve megvásárolhatják.

A helyszínek között Dottó kisvonat szállítja majd a látogatókat. Egész nap üzemel a büfé, ahol megkóstolhatják egyebek mellett a túzoksört, délben pedig ízletes pörkölttel is vendégeink rendelkezésére állunk.

A programokon való részvétel ingyenes!