Kézbe simuló hagyomány

Soron következő írásunkban, ismerkedjenek meg Kovács Tiborral, aki gyékényből alkot igazi csodákat.

Hogyan kezdődött nála a szerelem? Erről így mesél:

Gyermekkorom óta vonzott a vizek, vízpartok világa. Kezdetben a halászok munkája nyűgözött le, s emiatt a halászhálókötést sajátítottam el, ez később egészen a vert- és varrott csipke készítéséig vitt, melynek szintén mestere vagyok. A vízparti gyékényest szívesen jártam, gazdag élővilága elbűvölt. Szerettem volna ezt a növényt, mint alapanyagot jobban megismerni. Emiatt - több mint 30 éve - felkerestem az akkori leggyakorlottabb gyékénykötő mestert, Hánis Jánost Orosházán. Tőle tanultam és örököltem ezt a mesterséget, amit azóta is művelek. Megőrizve a régi, ősi formavilágot és hagyományokat, s kísérletezve az újjal, mindazzal, ami ebből a csodálatos, élő anyagból létrehozható. Az egyetlen olyan mesterként, aki a gyékénykötést hivatásszerűen, minden nap műveli.

 

Mi az, ami nap mint nap motiválja, immáron hosszú évek óta?

Az egyik legerősebb motiváció, hogy megőrizzek egy ősi, s mára már kihalás szélére került hivatást. Megmutatni az embereknek, hogy vannak tárgyak, melyek soha nem mennek ki a divatból, melyeket semmilyen új, modern anyaggal nem tudunk helyettesíteni, mert élő, organikus tárgyakat csak természetes alapanyagokból tudunk létrehozni. Saját kezünk munkáját semmi nem pótolhatja, mert sok évtizedes tapasztalat és a múlt nagy mestereinek szellemi és technikai öröksége rejtőzik minden tárgyban.

 

Szükséges esetleg egy speciális technika a gyékény megmunkálásához?

A gyékény csodálatos anyag. Élő, lélegző, organikus. Nem lehet bármilyen formát ráerőszakolni. Hogy az elmúlt évezredek alatt melyek voltak azok a formák, tárolóedények, melyeket a gyékénykötők elkészítettek, azt maga az anyag adta. A spiráltechnika ősi technika, az agyagedények is így készültek, s ez a spirálforma a körülöttünk lévő világban mindenhol előfordul, a leghatalmasabb mérettől a legparányibbig: galaxisunk spirálkarjaitól az emberi DNS-ig. Bárhova nézünk, megtaláljuk. Nekem csak ebbe a természeti rendbe kell belesimulnom, s a vásárlók is ezt vihetik haza minden darabbal. Épp ezért a fejlesztés csak kis lépésekben, az anyag tulajdonságainak tiszteletben tartásával történhet meg. A tradíció megőrzése gyékénykötés esetén szinte elkerülhetetlen.

 

S kinek ajánlanunk Tibor termékeit?

Bárkinek, aki szép, kézzel készített, hazai alapanyagból és mester által készített gyékénykosarakat szívesen látna otthonában, használná tárolásra. Azoknak, akik próbálnak visszatérni a hagyományokhoz, az otthoni kenyérsütéshez, az adalékmentes pékáruk otthoni elkészítéséhez. Akik örömüket lelik abban, hogy ősi formavilágú, mégis a mai modern otthonokba is illeszkedő tárgyak között éljenek.

Tibor Védjegyes termékeivel az igazgatóság látogatóközpontjaiban és bemutatóhelyein találkozhatnak. Ezek most a kialakult helyzetre való tekintettel jelenleg zárva tartanak, de bízunk a mielőbbi nyitásban.