A radostyáni "folyékony arany" mestere - Szabó Tamás méhész

Elsőként engedjék meg, hogy bemutassuk önöknek a radostyáni "folyékony arany"- művesünket, Szabó Tamást, aki már több, mint 10 éve foglalkozik méhészettel. Ezalatt az idő alatt a kezdeti 5 családról, ma már 40 családra nőtt az állománya.

 

De vajon milyen indíttatásból választja valaki ezt a gyönyörű, ámbár rendkívül nehéz mesterséget? Tamást saját bevallása szerint egy gyerekkori élmény indította ebbe az irányba, amikor is édesapja befogott egy, az udvarukon álló fenyőfán megtelepedett méhcsaládot. Sajnos szakértelem hiányában és a gondoskodás ellenére a család odébbállt, de egy meghatározó élményt hagytak maguk után. Ekkor határozta el, hogy amit csak lehet, megtanul ezekről a rendkívüli rovarokról.

A méhek szeretete odáig vitte, hogy ma már mottója "Kaptárból az asztalra!", a megtermelt természetes termékeken keresztül pedig folyamatosan azon ügyködik, hogy eljusson az emberekhez ezen állatok fontossága. Ezért a Miskolci Állatkert és Kultúrparkkal közösen kialakítottak egy bemutató kaptárt, ahol az érdeklődők beleshetnek az állatok életébe egy plexi lapon keresztül.

   

Termékskálájában eleddig a "nyers" termékek, úgy mint a többféle méz, viasz, propolisz és a virágpor volt elérhető, azonban ez a sor jelenleg is bővül. Szeretne a különlegesebb ízlésvilágú vásárlók kedvére tenni és igazi ínyencségekkel folyamatosan bővíti a kínálatát. Ezen új termékek között megtalálhatóak a belga-, tej- és fehércsokis, illetve a gyömbéres és a vaníliás mézek. A jövőre való tekintettel pedig saját termesztésű gyógynövény ágyon érlelt mézeket terveznek bevezetni.

 

 

További távlati tervei között szerepel a méhcsaládok számának növelésén túl egy méhes gyógyház kialakítása is, ahol az érdeklődők a méhek által kínált természetes gyógymódokkal ismerkedhetnek meg. Ez az ötlet elhozta számára a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által meghirdetett Zöld Vállalkozó pályázat első díjját az "Ötlet" kategóriában.

Akinek pedig ez a kis ízelítő felkeltette az érdeklődését, hogy vajon hogyan is néz ki egy méhészet vagy hogyan készül a méz. Előzetes egyeztetés után Szabó Tamás szívesen bemutatja a kíváncsi közönségnek, hogy hogyan kerül az asztalra az a bizonyos "folyékony arany".

Tamás elérhetőségeit megtalálják a Szabó Méhészet Facebook oldalon.